Na, most durrant el az agyunk.
Péntek délután élesedett az az írás az általunk mellesleg nagyra tartott, az objektív tájékoztatás szempontjából mértékadónak gondolt Heti Világgazdaság online kiadásán, a hvg.hu-n -, ami alapvetően ingatta meg a… Mit is? Írhatnánk azt is, hogy az újságírói szakma művelőinek tárgyilagosságba vetett, de inkább úgy fogalmaznék (jelentős pátosszal), hogy magába a Mesterségbe, a mesterekbe vetett hitünket. Hisszük ugyanis, hogy ha valaki szívvel-lélekkel, magas színvonalon, a munkája iránti alázattal, következetesen csinál valamit, az nem csak jól végzi a dolgát, hanem kánont teremt, szakmai fogásai etalonná válhatnak és példát is mutat – őt hívnánk mesternek, munkáját pedig mesterségnek. Ha valaki sajtóval foglalkozik, újságot ír, hamar eljuthat a BBC etikai kódex néven közismert etikai ajánláshoz, ami immár több mint fél évszázada alapvetően változatlan értékrend mellett haladva foglalja össze, egy újságírónak hogyan érdemes gyakorolnia mesterségét. A végeredmény pedig nagyjából minden médiatípus esetében ugyanaz: ha az ember, sajtómunkát végezve ezt az etikai kódexet betartva dolgozik, újságíró lesz, terméke pedig újságcikk, ha pedig nem, akkor, nevezzük bárminek, de munkája gyümölcse maximum szubjektív propagandaanyag lehet egy jónak vélt vagy kifejezetten rossz cél szolgálatában – de a valóságot bemutató objektív tájékoztatás semmiképp.
Azok, akiknek elegük van már a Zöld Pardon körüli hercehurcából, most azonnal klikkeljenek máshová, a többieket pedig kérjük, vegyék a fáradságot és olvassák el a hvg.hu cikkét. Az írás természetesen velünk foglalkozik, ill. konkrétan fél éves kálváriánkat ismerteti egy olyan szemszögből, ami csak és kizárólag az Infopark egyik emeleti irodájának ablakából kitekintve létezik. Mi pedig most egyszer és mindenkorra szeretnénk kilépni a bokszzsák szerepköréből.
Ezúton kérjük a cikket jegyző Bogár Zsolt és Stubnya Bence újságíró kollégákat, hogy próbáljanak kicsit eltávolodni prekoncepcióiktól, olvassák el újra írásukat, tegyék szívükre a kezüket és válaszoljanak maguknak: szerintük kimerítik-e a tárgyilagos, alapos újságírás fogalmát? Különösen attól a Bogár Zsolttól kérdezzük ezt, aki a Kossuth Rádió szerkesztőjeként a 180 percbéli emlékezetes döntésével a sajtó normális és etikus működéséért kiálló újságíró tiszteletreméltó és ikonikus figurájává magasztosult a magyar közvélemény szemében – így természetesen a miénkben is.
Nem tehetünk arról, hogy amikor belefogott a munkába, Stubnya Bence lelkesedéséből pusztán 5 db, e-mailben (!) feltett kérdésre futotta, és meg sem fordult a fejében, hogy egy személyes találkozó és/vagy alaposabb adatgyűjtés során feltárja a helyzetet. Arról sem tehetünk, hogy kérdéseiből már az első pillanatban kiviláglott, információit olyan híresztelésekre, vélt összefüggésekre alapozza, amelyeket csak és kizárólag egyetlen, már-már rögeszmés ellenségünk, Kay-Uwe Blandow, az Infopark üzemeltetési igazgatója sugalmazására vagy közreműködésével szerezhetett be. Mi kérdéseit megválaszoltuk, tévedéseire felhívtuk a figyelmet és vártuk a cikket. Közben fogadásokat kötöttünk, hogy a kész anyag mennyire a valós helyzetet fogja leírni, valóban a nagyközönség elé tárja-e a Zöld Pardon elmúlt fél évének kálváriáját – aminek mi örülnénk a legjobban –, vagy beigazolódnak sejtéseink?
Sajnos már a cikk leadje és első bekezdése sem hagyott sok kétséget, hogy ki nyerte a fogadásokat. „Hogyan lehetséges, hogy egy hatezer főt befogadó szórakozóhely létesítését nem kell építési eljárásban engedélyeztetni? Miért nem kell figyelembe vennie egy éjszakai zenés-táncos partiközpontnak, hogy pár száz méterre tőle nemzetközi és magyar cégek irodái működnek? Miért nem számítanak a céges és diplomáciai tiltakozások? Miért hoznak ugyanabban az ügyben az érintett önkormányzatok adott esetben egymásnak ellentmondó döntést?” – teszi fel a kérdést a Bogár - Stubnya páros, de a cikk végéig adós marad a válasszal, ami – mellesleg – maximum egy tőmondatban leírható: azért, mert a Zöld Pardon törvényesen működik.
Ez az, amit nem képes megemészteni sem az Infopark üzemeltetési igazgatója, sem azok, akik valami okból kifolyólag bezárva szeretnék látni a Zöld Pardont. De a küldetésünkben hívő, mellettünk folyamatosan kiálló többszázezres rajongótáborunk, barátaink, közönségünk és nem utolsó sorban saját arcunk kedvéért tegyük fel az újságíróduó által megfogalmazott kérdéseket most a mi szemszögünkből: Hogyan lehetséges, hogy egy 13 éve biztonságosan működő szórakozóhely újbóli létesítését több mint 3 hónap alatt lehet csak engedélyeztetni egy olyan eljárásban, melynek ügyintézési határideje mindössze 20 nap? Hogyan lehetséges, hogy a minden szempontból hasonló alapokon és infrastruktúrával üzemelő, több mint 6000 főt befogadó fesztiválok, időszakos vásárok gördülékenyen megkapják ugyanazokat az engedélyeket, amelyekért a Zöld Pardonnak hónapokat kellett várnia? Hogyan lehetséges, hogy akkor, amikor a gazdaság egyik fő témája a munkahelyteremtés, a magyar kisvállalkozók támogatása, egy német multi diplomáciai nyomásgyakorlással a legmagasabb államigazgatási szinteken lobbizik magyar munkahelyek megszüntetéséért, külföldi ügyvédi irodája pedig hatóságként fellépve nem egyszer megfélemlíti a hivatalnokokat? Hogyan lehetséges, hogy ugyanennek a multinak képviselője azzal henceg, hogy újságírókat bérel fel egyoldalú cikkek megfogalmazására és ezek a cikkek meg is jelennek? (Természetesen most nem a hvg.hu-ban megjelentekre gondolunk és Bogár Zsolt közismert német kötődéséből és követségi kapcsolatairól sem vonnánk le messzemenő következtetéseket.) A német nagykövet állítólagos közbejárása után az eljáró önkormányzat hatósága miért mondja ki a (mellesleg nem engedélyköteles) létesítményekre, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlanok, miközben 4 nap múlva a TÜV kiadja rájuk a maximális biztonságot igazoló minősítést? Miért biztosítanak az eljáró hatóságok folyamatos iratbetekintést egy olyan cégnek ügyünkben, amely nem ügyfél az eljárás során, tehát nincs semmi köze ahhoz, mi áll a papírokban? Miért van az, hogy az Infopark igazgatója azzal operál, hogy bérlői a ZP miatt távoznak az Infoparkból, holott a távozó cégek már sokkal korábban bejelentették költözési szándékukat? Hogyan lehetséges, hogy a ZP megnyitása előtt egy nappal már bejelentés érkezett a hatóságokhoz, hogy nagy a zaj és ezért ki is szállt az üres, csendes terepre az ellenőrző hatóság? És még sorolhatnánk, mint ahogyan kérdéseinket sorolni is fogjuk abban az esetben, ha jelentkezik végre egy újságíró, akit a Zöld Pardon költözésével, engedélyezésével és jelenlegi működésével kapcsolatos teljes kép érdekel. (Nincsenek illúzióink, de hátha…) Addig viszont nincs több mondanivalónk: tesszük, ami a dolgunk: próbáljuk a lehető legolcsóbban, a lehető legnagyobb igényességgel szórakoztatni azokat az embereket, akik szeretnek bennünket, szeretik a magyar és nemzetközi sztárzenekarokat hallgatni egy korsó sör áráért.
Peace
Ajánlott bejegyzések: