HTML

2013.08.30. 22:46 zpvideo

A ZP-ben ünnepli 5. születésnapját Soerii és Poolek

Rendhagyó bulival ünnepli meg 5 éves fennállását a Zöld Pardonban hazánk legőrültebb duója, Soerii és Poolek. A srácok nem aprózzák el szülinapi zsúrjukat, hiszen egyfajta ikonként egy páholyból nézik majd végig, ahogyan 15 kedvenc előadójuk - köztük a Fish!, a Compact Disco és MC Columbo - rója le tiszteletét munkásságuk előtt augusztus 31-én, szombaton,.

hajdiho.jpg

Óriási szülinapi bulit rendez a ZP-ben az ország legdurvább partyjaiért felelős formációja, Soerii és Poolek. A két producert és zenei szakembert, Kovács Gerit és Takács Zoltán Jappánt takaró duó 2008-ban indult hódító útjára, és szabados, szókimondó, határt nem ismerő színpadi előadásmódjuknak és féktelen, fergeteges bulijaiknak köszönhetően óriási népszerűségre tettek szert a fiatalok körében, dalaik pedig rövid idő alatt igazi partyhimnuszokká váltak. Idén ünneplik 5 éves szülinapjukat, ráadásul mindezt egy saját, úgynevezett „Hajdihó Fesztivál” kereteiben belül teszik augusztus 31-én, szombaton este a Zöld Pardonban.

- Ez az este az eddigi életművünk áttekintése lesz, azonban egy kicsit rendhagyó módon. Ezúttal ugyanis nem egy szokványos Soerii és Poolek koncertre kell számítania a nagyérdeműnek, hanem egy olyan bulira, ahol a mi kedvenc haver zenekaraink és előadóink viszik színpadra 2-2 dalunkat. Ami biztos, hogy ebből az egyik az „Elton John” című számunk lesz, ezt minden egyes fellépő eljátssza majd, a másik dal viszont szabadon választott lesz mindenki számára. Mi mindezt egy a színpaddal szemben felépített, kényelmes páholyból fogjuk figyelemmel követni, de a finálénál természetesen mi is becsatlakozunk majd az őrületbe. – mondta el Kovács Geri, a duó egyik fele.

Az este során olyan fellépők előadásában hallhatjuk majd a Soerii és Poolek dalokat, mint a Fish!, az Ivan and the Parazol, a We Are Rockstars, a The (hated) Tomorrow, a Buso von Cobra, a Mary Popkids, az Uzipov, Ganxsta Zolee és a Kartel, az Ozone Mama, MC Columbo a Brainsből és az Irie Maffiából, a Compact Disco, Odett, ByeAlex, Fluor és a Bermuda. Az este házigazdái pedig Iszak Eszter és Varga Líviusz lesznek.

Senki ne feledje: augusztus 31-e, szombat este 20 óra, Zöld Pardon. Hiszen ha buli, akkor Soerii és Poolek!

Gyertek az eseményre a Zöld Pardon Bulibusz járatával. Indulás 19.15 - Deák tér. További részletek: www.zp.hu/busz

Ha jöttök, katt ide:

https://www.facebook.com/events/141885509352715/

komment

Címkék: születésnap zöld pardon fish! bermuda ganxsta zolee és a kartel iszak eszter compact disco flour odett ozone mama the hated tomorrow mary popkids we are rockstars ivan and the parazol uzipov byealex varga líviusz soerii és poolek hajdihó buso von cobra MC Columbo


süti beállítások módosítása