HTML

2010.05.17. 11:16 zpvideo

ZöldFül tehetségkutató 2010

Feltörekvő zenekarok irány a ZP!
Zöld Fül Tehetségkutató 2010 a Zöld Pardonban!
 
A Zöld Pardon idén is útjára indítja Zöld Fül élőzenei tehetségkutató versenyét, amely stílustól függetlenül, kezdő zenekaroknak nyújt kiugrási lehetőséget. Az immár harmadszor induló program 2010. július 1-ig várja a lelkes amatőr zenekarok jelentkezését. Érdemes nevezni, hiszen a verseny győztese értékes nyereményekkel – hangszerekkel és értékes ajándékokkal – valamint a zenekar elindulásához szükséges fellépési lehetőségekkel lesz gazdagabb.
 


A III. Zöld Fül Tehetségkutató versenyre a lelkes kezdő zenekarok egy 3-5 dalt tartalmazó demó CD-vel és a bandáról szóló információs csomaggal jelentkezhetnek a szervezőknél. A zenekarok egy előzetes elbírálást követően, közös koncerten mérik össze tudásukat, a győztes együttesről pedig szakértő zsűri dönt. A koncertre való felkészülés gyanánt, a csapatok ismertségüket növelő feladatokat kapnak, hogy már a döntőre is rajongókkal érkezhessenek.
 
A Zöld Pardon fennállása óta támogatja a hazai könnyűzenei életet, számos zenekarnak adott fellépési lehetőséget az elmúlt évek során, mint például Yonderboi, Emil.Rulez!, Hiperkarma és Amber Smith.
 
 
III. Zöld Fül Tehetségkutató jelentkezésének részletei:
 
A jelentkezési csomagnak a következőket kell tartalmaznia:
- 3-5 számos demó CD készítése (audio CD)
- információs csomag (biográfia, rider, elérhetőségek)
A jelentkezéseket a következő címre és határidőig kell eljuttatni:
Zöld Pardon Művészeti és Marketing Iroda
1117 Budapest, Goldmann György tér, déli oldal
 
A jelentkezés határideje:
2010. július 1., (csütörtök)