HTML

2011.11.11. 09:00 zpvideo

Beck Zoli (30Y) interjú 2008-ból

30Y barátunk most szombaton koncertezik a MÜPÁban. Ebből az alkalomból előkerestük Beck Zolival készült interjúnkat 2008-ból.

30Y – SZENTIMENTÁLÉ koncert @ MÜPA
2011. november 12. 20:00, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

beckzoli2.jpg

Az elmúlt évek leglátványosabb sikersztoriját kis hazánk koncertszínpadain kétség kívül a pécsi 30Y zenekar produkálta: a legeldugottabb helyeken is nagyszámú és odaadó közönség előtt játszanak, ráadásul az idei fesztiválokon bizony-bizony már olyan idősávokban kell keresni a nevüket a műsorfüzetben, ahol vagy tíz évig ugyanaz a három magyar zenekar játszott. A csapat énekes-gitáros-dalszerző-szövegírójával, a színpadon kívül is rendkívül szerény és barátságos Beck Zolival beszélgettünk a siker lehetséges okairól. És még annyi minden másról!

 

ZP: A kívülállók számára váratlanul és hirtelen lettetek nagyon sikeres zenekar. Mi volt az a pillanat, amikor leesett neked / nektek, hogy ez bizony már az élvonal?
Beck Zoli: Éppen a napokban küldött át egy régi hangfelvételt Gróf Balázs barátom (karikatúrista, számos videóklip és a Pesti Est képregényeinek készítője) – a zenekar első rádióinterjúját ő készítette még 2001 nyarán. Akkor azt mondtam, a 30Y-nak nincs még közönsége, és tényleg nem is volt. Nekünk ez a hirtelen siker kevésbé tűnik hirtelennek: nem dolgoztunk rajta tudatosan, inkább befelé dolgoztunk, magunknak. Az ismertség talán nem is függ össze az általunk belerakott munkával, talán velünk is csak annyiban, hogy rólunk van szó. Ha korszakolnom kellene, és kívülről néznem a velünk történteket, akkor minden bizonnyal fontos fordulópont volt, hogy mi voltunk a 2004 őszi Kispál-turné előzenekara, majd a következő kiemelt lépcsőfok a Csészényi tér című lemez pozitív fogadtatása volt 2006-ban. Az igazi áttörést talán a Bogozd ki című klip hozta meg ugyanebben az évben, amit Seres Tomi rendezett. De mondom: ezzel nem nagyon foglalkozunk – ez a zenekar látható története, de nem hiszem, hogy a legfontosabb történet is ez volna.

Bár a csapat átlagéletkora erősen közelít a nevetekben megjelölt számhoz, mégis van a bandának valami jó értelemben vett gimis bája. Szerinted mi lehet ennek az oka?
Az átlagéletkort én húzom felfelé leginkább – nem is olyan régen találkoztam egy kedves fickóval, akinek az volt a szinte első kérdése, hogy mi a francot csináltam eddig? Mondtam neki, hogy ugyanazt, mint most, csak rosszabbul és kevesebb ember előtt (nevet). Ami tény: nekünk a gimnázium már múlt idő. De ettől még nem kötelező öregemberként vakargatnod a fejed búbját és azt ismételgetned, hogy: „bezzeg az én időmben", hanem helyette azokat a szituációkat értelmezed újra, amiket megéltél, vagy megélhettél volna. És közben nem hajszolod bele magad önellenőrzésbe, nem rettensz meg attól, amit kimondasz – hanem mersz banális, naiv és idealista maradni. Persze, ez veszélyes pálya, mert mindez nagyon közel áll a közhelyekhez és az ostobasághoz is.

Nagyon sok igazán fiatal rajongótok van (ráadásul zömmel lány és szép). Jelent ez extra felelősséget? És vajon miért pont őket érintettétek meg ennyire?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a fiatal és szép lányokat előbb észrevenni, mert hangosabbak, feltűnőbbek és csapatban közlekednek. És ez így van rendjén, örülök hogy vannak, nem bánkódok emiatt. Ettől még nem változunk tinicsapattá, nem játszunk másfajta zenét. A dalaink pedig épp attól működnek, hogy sok rétegük van, anélkül szólítanak meg sokféle embert, hogy megcéloznának bárkit. A felelősségről meg: a miénk az, hogy ne kamuzzunk, meg ha megy a dúlás a sorok között koncerten, szólok néha, hogy segítsék fel egymást

Az imént azt mondtad: nem dolgoztok tudatosan a sikerességen. Ezek szerint a zenekar az zenekar az ösztönös jobb agyfélteke, a menedzsmentetek pedig a racionális bal?
Ha ösztönösnek lenni annyit tesz: azt csináljuk, amit egy adott pillanatban jónak gondolunk, akkor ösztönösek vagyunk. Azt képzeljük, hogy az a jó dal, amit ha megírunk, nekünk tetszik, és örömet okoz játszani. Nem mérlegelünk külső szempontokat, elvárásokat – miközben, persze, ezernyi dolog befolyásolja azt, hogyan is gondolkodunk aktuálisan. A zenekart körülvevő dolgok tudatosabbak – de praktikusabb dolgok is: lemezszerződést kötni, koncertturnét szervezni, szállást foglalni, hangbeállást csinálni – ezek praktikus dolgok, és szerencsére nem is a zenekar bonyolítja le, csupán megbeszéljük a menedzsmenttel, hogyan is szeretnénk, mik az elképzeléseink.

A sikereitek egyik kulcsa kétségtelenül a dalszövegeidben rejlik. Mi a munkamódszered? Mi izgat: a tartalom, a forma, vagy az ezek közötti kapcsolat? Honnan merítesz?
Az Epertől – Beck Zoli felesége, a szerk. – kaptam egy füzetet, abba firkálok mindenfélét: rajzolgatok, jegyzeteket írok, dalrészleteket, ilyesmi. És mindig van mihez hozzáírni, van miből elvenni, van mit összekeverni és elveszteni. Hagyom, hogy a szövegek alakuljanak maguktól, és aztán megtalálják a maguk zenéjét. Nem költő vagyok, aki szövegben gondolkodik, én dalban gondolkodom. Alapvetően zenét csinálunk, aminek része a szöveg – nem nagyon hiszek azoknak, akik aláfestésként értelmezik a zenét – és valami megmondóféle emberként gondolnak önmagukra.

 

Az interjút készítette: Szepesi Mátyás 

Az interjú 2008-ban készült a ZP ZsebPardon című kiadványába. 

A teljes újság megtekinthető itt: http://issuu.com/zold_pardon/docs/zp_aprilis_majus_2008/1 

Címkék: 30y