HTML

2013.10.01. 14:40 zpvideo

140 koncerten bő százezer ember bulizott idén a Zöld Pardonban

Junkies és a Lord koncertjével a hétvégén véget ér a nyár leghosszabb fesztiválja. Az idén tizenötödik születésnapját ünneplő Zöld Pardon ebben az évben is több mint százezer látogatót vonzott világsztár fellépőinek, színes hazai zenei kínálatának és különleges programjainak köszönhetően. Az április közepétől tartó szabadtéri buli azonban szombatról vasárnap virradóra véget ér, 140 sikeres koncert után szeptember 28-án bezárja kapuit a ZP.

Április 18-án a PASO koncertjével startolt el tizenötödik alkalommal a nyár leghosszabb fesztiváljaként is emlegetett eseménysorozat a budapesti Zöld Pardonban, amely ebben az évben minden eddiginél színesebb, változatosabb zenei kínálattal és igazi világsztárokat felvonultatva várta a nagyérdeműt. A 140 koncert során, 12 külföldi fellépő és a legnagyobb magyar kedvencek dalaira idén is több mint százezer látogató bulizhatott. A Rákóczi híd lábánál tiszteletét tette a világzenei alapokat elektronikus zenével keverő, nemzetközi összetételű N.O.H.A., a dél amerikai bevándorlók alkotta Che Sudaka, a kanadai DJ-producer Datsik, Charlotte Cooper, az angol The Subways basszusgitáros hölgye, aki ezúttal egy DJ settel érkezett. Fergeteges koncertet adott az „I Need A Dollar” című világsláger előadója, Aloe Blacc, az amerikai thrash metal legenda Testament, régi kedves ismerősként tért vissza tavalyi koncertje utána a szintén kalifornai crossover alapvetés Suicidal Tendencies. Hatalmas hangulatot csinált az intstrumentális hip hop atyjaként elhíresült DJ Shadow, és eljött a „Sail” című dalával 60 milliós nézettséget produkáló Awolnation is. Csak a ZP meghívása miatt érkezett a térségbe, és így hazánkba a Freestylers, forró jamaicai hangulatot hozott a Bob Marley örökösének nevezett Capleton és súlyos, hideg elektronikával nyűgözött le mindenkit az indusztriális/EBM veterán Front Line Assembly is. 

zp.png
A külföldi nagyágyúk mellett természetesen a magyar felhozatal is legalább ilyen vonzó volt, hiszen fellépett többek között a kisebb szünet után nemrégiben visszatérő Kaukázus, a ZP színpadán tért vissza hosszú évek után a ’90-es évek sikerbandája, a Sing Sing és itt adta idei egyetlen koncertjét a Warpigs. Csak a Zöld Pardonban adott két koncertet is Budapesten a nyár során a Depresszió, továbbá óriási bulit csapott a Road, az Anna & The Barbies, a Subscribe, a Paddy & The Rats, a Leander Rising, a Magashegyi Underground, a Zagar, és az Irie Maffia, a Vad Fruttik és az Alvin és a Mókusok is. Továbbá a ZP-ben ünnepelte 30 éves születésnapját a punk legenda Auróra, és egészen karácsonyig itt játszott utoljára a Kiscsillag. Itt szervezett magának rendhagyó minifesztivált fennállásuk ötödik évfordulója alkalmából az őrült páros, Soerii és Poolek- Első alkalommal lépett fel itt a ’80-as évek legendás underground kult zenekara, az Európa Kiadó, illetve szintén első koncertjét adta a ZP-ben júliusban a hard rock legenda Lord is, ami olyan jól sikerült, hogy az idei szezon fináléját is ők szolgáltatják majd szeptember 28-án, szombaton este.   

A könnyűzenei koncerteken kívül olyan események is színesítették a kínálatot, mint a II. Vakációváró fesztivál, azaz a GRUND, aminek keretében izgalmas családi-és gyerekprogramok, valamint az Alma együttes koncertje csalt mosolyt az óvodástól a kisiskolás korú látogatók és persze szüleik arcára. Ismét nagy sikerrel zárult az ZP tanszergyűjtő akciója, melynek során zenekarok és közönségük segítségével rengeteg nehéz sorsú gyereknek könnyítették meg a költséges iskolakezdés körülményeit. Továbbá remek hangulatban telt a magyar festőket, grafikusokat versenyeztető TUS! „Ecset, ecset ellen” elnevezésű esemény, aminek ezúttal is a ZP Szeparé része adott otthont. Nem elhanyagolható tény továbbá az sem, hogy ebben az évben 30 leány-és 25 legénybúcsú helyszínéül is szolgált a fiatalok kedvenc szórakozóhelye. A szervezők ráadásul a kulturális programokon kívül különféle szépségversenyeket is rendeztek, melyek során a közönség megválaszthatta a legszebb kutyát, a legkülönlegesebb tetoválást, de a legszexisebb vizespólós lányt is. A Zöld Pardon jövőre is várja vendégeit.

komment

Címkék: zp zépé szezonzárás bezár zöld pardon


2013.09.27. 22:09 zpvideo

Óriási bulival zárja a Lord a Zöld Pardont

Itt van az ősz, itt van újra, ez pedig sajnos azt jelenti, hogy jó időre bezárja kapuit a Rákóczi híd budai lábánál fekvő Zöld Pardon. Mielőtt azonban téli álomba szenderülne, még egy utolsó, óriási bulinak ad otthont a legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhely, ugyanis egy igazi rocklegenda, a Lord búcsúztatja az idei szezont szeptember 28-án, szombaton este 20 órától.

lordiii.jpg

Minden jónak vége szakad egyszer, és ez sajnos ez évben sincs máshogyan, ugyanis az idei évad is lassan a végéhez ér: szeptember 28-án, szombaton ismét elbúcsúzik látogatóitól a Zöld Pardon. Na, persze nem örökre, hiszen jövő tavasszal ismét jobbnál jobb programokkal vár mindenkit a fiatalok kedvenc szórakozóhelye. Azonban addig is még egy utolsó alkalommal lehetősége nyílik kitombolnia magát a nagyérdeműnek, hiszen a több, mint 40 éves múltra visszatekintő, szombathelyi hard rock alapvetés, a Lord gondoskodik majd arról, hogy méltóképp záruljon a 2013-as idény.

- A Lord együttesnél nem létezik kis és nagy buli, mi minden koncertet egyformán komolyan veszünk, és minden egyes helyszínen igyekszünk a maximumot nyújtani. Megtiszteltetés, hogy idén mi zárhatjuk a Zöld Pardont, hiszen ez amellett, hogy igazán örömteli feladat, egyben pozitív visszajelzése is a júliusi bulinak. Azt az egyet biztos megígérhetjük, hogy a tőlünk megszokott és elvárható színvonalon, a közönség iránti imádattal fogunk színpadra lépni az elmaradhatatlan slágereinkből álló, bő másfél órás repertoárunkkal szeptember 28-án, szombat este, 20 órai kezdettel. – mondta el Horváth István, a zenekar menedzsere.

Az esemény meghívója :

https://www.facebook.com/events/619614168069668/

komment

Címkék: rock koncert zp zöld pardon lord szabadtér szezonzáró nyárzáró


2013.09.26. 14:37 zpvideo

A ZP-ben búcsúzik Budapesttől a Junkies

Őszi, országos turnéjuk előtt még egy utolsó nagy bulira készül Budapesten a hazai punk ’n’ roll koronázatlan királya, a Junkies. Az idén Fonogram díjjal is jutalmazott banda szeptember 27-én, pénteken, a Zöld Pardon szezonzáró hétvégéjén csap majd a húrok közé, ráadásul karácsonyig a fővárosban egészen biztos, hogy utoljára

junkies1.jpg
Októberben a Depresszió zenekar társaságában indul két hónapos országos turnéra az ország legnépszerűbb punk ’n’ roll bandája, a Junkies, aminek keretében a legnagyobb vidéki városokat is célba veszik a srácok. Azonban mielőtt a fiúk útra kelnek, még utoljára egy hatalmas önálló koncertet adnak a Zöld Pardonban, szeptember 27-én, pénteken este 20 órától.
- Óriási sikerrel és remek élményekkel gazdagodva zártuk a fesztiválszezont, hihetetlenül jól sikerült az idei nyár. Éppen ezért szeretnénk méltóképpen elbúcsúztatni egy igazi nyárzáró koncerttel, amihez tökéletes helyszínül szolgál régi kedvenc helyünk, a Zöld Pardon. Azért is érdemes lesz eljönni a Rákóczi híd budai lábához, mert egészen karácsonyig biztosan nem láthat minket a Budapesten a nagyérdemű, ugyanis októberben indul az országos turnénk, amivel két hónapon át járjuk majd az országot. A „Mi van veled? Semmi?” című lemezünk korszakát is lezárjuk lassan, hogy aztán jövőre egy új albummal ünnepeljük meg, hogy a zenekar 2014-ben betölti a 20. születésnapját. Úgyhogy ez a mostani egy remek alkalom lesz arra, hogy egy utolsó, nagyszabású, önálló, szabadtéri bulin tomboljon velünk mindenki a fővárosban, szeptember 27-én, pénteken, 20 órától a Zöld Pardonban. – mondta el Szekeres Andris, a zenekar énekese.
A Junkies előtt a The (hated) Tomorrow melegíti be a közönséget, 19 órai kezdettel.

Az esemény linkje:
https://www.facebook.com/events/541759245892123/

komment

Címkék: punk rock koncert zöld pardon junkies szezonzáró the hated tomorrow szabadtéri szórakozóhely szekeres andris


2013.09.21. 22:45 zpvideo

Megszállják a ZP-t az Appril Project táncosai

Az Appril Project pár éve indult útnak az RTL Klub tehetségkutató műsorában. Azóta sikert sikerre halmozva járják az országot színvonalas és egyedi produkciójukkal. 
A szeptemberi tanévkezdés alkalmával elindul a délutáni elfoglaltságok keresése is, amihez kis ízelítőt ad az Appril Project szeptember 8-án és 22-én a Zöld Pardonban.
Táncoktatás majd egészségtanácsadás, végül az Appril Project tanárai és növendékei lépnek fel.
A Zöld Pardon pedig tárt karokkal várja az érdeklődőket kedvezményes családi menüt biztosítva nekik!
Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!
apprilgreensundays.jpg

komment

Címkék: zöld pardon családi program szabadtér appril project appril green sundays


2013.09.20. 22:15 zpvideo

Különleges dalokat ad elő a Bikini a ZP-ben

A megszokottnál kicsit eltérőbb programmal, az ismert slágerek mellett ritkábban játszott dalokkal érkezik a Rákóczi híd budai lábához az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Bikini. A csapat turnéja lassan a végéhez közeledik, aminek egyik legfontosabb állomása idén is a Zöld Pardon-béli koncertjük lesz, szeptember 21-én, szombaton este, 20 órától.

!!!bikini.jpg

Bár a nyárnak vége, a Bikinitől egyelőre még nem kellett elbúcsúznunk. A legendás banda a hónapok óta tartó turnéjának keretében ismét útba ejti a fővárost, hogy a koncertkörútjuk egyik utolsó állomásaként egy óriási és speciális bulit csapjon a Rákóczi híd budai lábánál. A kötelező és elmaradhatatlan Bikini klasszikusok mellett ugyanis ezúttal néhány ritkaságszámba menő dalt is műsorára tűz majd a banda szeptember 21-én, szombat este 20 órai kezdettel a Zöld Pardonban.

- Lassan a turné végéhez közeledünk, hiszen már április óta folyamatosan úton vagyunk, így szerencsére az ország szinte minden pontjára sikerült eljutnunk. A zenekar turnétemető koncertje Londonban lesz, de előtte még a fővárosban is tiszteletünket tesszük és egy olyan különleges programot hozunk el a ZP-be, amit Budapesten még nem igazán hallhattak tőlünk. A nagy slágerek mellett ugyanis ezúttal pár olyan dallal is készülünk, amiket már vagy nagyon régen játszottunk vagy csak ritkábban teszünk bele a műsorba. Így azok mellett, akik inkább csak a leghíresebb számainkat ismerik, a keményvonalas rajongóinkat is megörvendeztetjük majd egy-két érdekességgel szeptember 21-én, szombat este a Zöld Pardonban. – mondta el D. Nagy Lajos, a zenekar énekese.

Az esemény meghívója:

https://www.facebook.com/events/569744943087883/

komment

Címkék: bikini zöld pardon rock koncert németh alajos szabadtéri szórakozóhely d.nagy lajos


2013.09.19. 22:48 zpvideo

Életmű koncertet ad Deák Bill Gyula a ZP-ben

Egész életművét átölelő, igazi best of műsorral vár mindenkit a Zöld Pardonban Bill kapitány és zenekara. A blues hazai királya ezúttal karrierjének minden korszakából csemegézget majd, így egy igazi slágerparádé várható szeptember 20-án, péntek este 20 órától a Rákóczi híd budai lábánál.

!!!dbgyula.jpg

Bár tavaly novemberben alaposan ráijesztett rajongóira, szerencsére azóta ismét egészséges és aktív a magyar blueskirály, Deák Bill Gyula. Idén már számos nagy sikerű koncerten van túl zenekarával vidéken és a határon túl is, szeptember 20-án pedig végre Budapesten, a Zöld Pardonban ad egy teljes munkásságát felölelő koncertet, ahol legnagyobb klasszikusai csendülnek majd fel, rajongói legnagyobb örömére.

- Rengeteg koncerten vagyunk túl, bejártuk az egész országot, sőt, pár hete Marosvásárhely mellett is játszottunk az ottani magyaroknak és a hangulat egyszerűen csodálatos volt. A ZP-be azonban ezúttal egy teljesen átfogó, még változatosabb programmal készülünk, hiszen a Hobo Blues Band-ben töltött éveimtől kezdve egészen a legutóbbi, „A Király meséi” című albumomig minden korszakomból játszunk majd számokat. Így aztán nem maradhatnak ki a leghíresebb nóták az olyan fontos lemezeimről, mint a „Kopaszkutya”, a „Rossz vér”, vagy a „Hatvan csapás”, de az „István, a király”-ból is elénekelek majd pár dalt. Igyekszünk a lehető legtöbb közönségkedvenc dalt besűríteni a két órás programba, és egy hatalmas bulit csapni szeptember 20-án, pénteken este 20 órától a Zöld Pardonban. – mondta el a legendás Bill kapitány.

A koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.

Az esemény meghívója:

https://www.facebook.com/events/1402997383251882

komment

Címkék: blues zp zöld pardon zépé kapitány deák bill gyula kopaszkutya szabadtéri koncert blueskirály életmű koncert


2013.09.18. 07:48 zpvideo

Három énekessel lép fel a PASO a ZP-ben

Régen játszott dalokkal és egykori énekesekkel, valamint legújabb slágereivel tér vissza a budapesti Zöld Pardonba szeptember 19-én a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A zenekar nemcsak a nyarat búcsúztatja a szabadtéri szórakozóhelyen, hanem Subicz Gábor trombitást is, aki ezen a koncerten az utódjával együtt lép színpadra.

!!!paso_jo.jpg

Öt hónap után, szeptember 19-én, csütörtökön 20 órától visszatér a Zöld Pardonba a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A zenekar április közepén fantasztikus koncerttel nyitotta meg a kultikus budapesti szabadtéri szórakozóhely idei szezonját, most pedig arra készül, hogy hasonló hangulatban a közönséggel együtt búcsúztassa el ezt az emlékezetes nyarat. A PASO idén ünnepli a 10. születésnapját, és a jubileumi évben minden jelentős hazai nyári fesztiválon, valamint az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Horvátországban is fellépett. A rajongók a Zöld Pardonban időutazásra indulhatnak a fiúkkal.

- Különleges műsorral és vendégekkel készülünk erre a koncertre. A nagy slágerek és a legújabb szerzemények mellett a közönség olyan dalokat is hallhat, amelyek a PASO demó-korszakából származnak, vagyis 7-8 éve egyáltalán nem játszottuk ezeket élőben. Vendégként elhívtuk Burszán Verát és Riger Jánost, a zenekar két egykori énekesét. Kilenc éve nem volt arra példa, hogy mindketten egyszerre álljanak velünk a színpadon, ezért egészen különlegesnek ígérkezik ez az este. Nagyon örömünkre szolgál, hogy ezt sikerült összehozni a jubileumi évben – mondta KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A régi és az új találkozása nemcsak a repertoárban, hanem a zenekar felállásában is érezhető lesz ezen a koncerten.

- Mr. Tony Ass, vagyis Subicz Gábor trombitás hosszú tépelődés után úgy döntött, hogy inkább jazz karrierjét helyezi előtérbe, így kilenc év után elhagyja a zenekart. A jövőben elsősorban a Modern Art Orchestra jazz nagyzenekarban, a Subtones nevű saját formációjában és a GringoSztár tagjaként láthatja majd a közönség. Természetesen emellett a hangszerelési munkákat is folytatja. Gábor szeptember 19-én a Zöld Pardonban búcsúzik, ahol együtt lép fel utódjával, az őt már eddig is sokszor helyettesítő Koós-Hutás Áronnal. Szerencsére útjaink nem válnak el teljesen. Tulajdonképpen ez egy helycserés támadás lesz: eddig Áron volt Mr. Ass helyettese, most viszont fordult a kocka, Tony Ass helyettesíti majd Áront, azaz ettől a koncerttől számítva Subicz Gábor lesz a Pannonia Allstars Ska Orchestra beugró trombitása – árulta el KRSa.       

A PASO koncertje szeptember 19-én, csütörtökön 20 órakor kezdődik a Zöld Pardonban. Kapunyitás 19 órakor, a belépő 600 forint. 

A koncert meghívója: https://www.facebook.com/events/156473234548369/

Pannonia Allstars Ska Orchestra: Trónok harca

https://www.youtube.com/watch?v=3Ei_36wQjaQ

komment

Címkék: reggae ska koncert zp zöld pardon pannonia allstars ska orchestra zépé szabadtéri paso krsa nyárbúcsúztató subicz gábor


2013.09.13. 22:21 zpvideo

Újra összeállt a Warpigs egy Zöld Pardonos koncertre

“Cartier az óra / Yves-Saint Laurent ing / Kétárbócos jachtom / Az öböl kék vizén ring / Monte Carlo mellett / A múlt szivarfüstbe vész / Mikor 180-nal hajnalban / Hazafelé mész” - szólt minden rádióból szűk másfél évtizeddel ezelőtt a Warpigs Monte Carlo című dala. Most eljött a pillanat, hogy az aranyveretes sorokat bárki élőben meghallgassa, ugyanis hosszú kihagyás után színpadra áll a ’90-es évek végének sikerbandája. Eszenyi Petasék szeptember 14-én a Zöld Pardonban idézik meg, milyen lehet a francia Riviéra, ha az ember megüti a főnyereményt.

!!!warpigs.jpg

Ki ne emlékezne az olyan nagy slágerekre, mint a Szandál, a Monte Carlo, a Let Me Be vagy az Analóg? Bizony, ezek a dalok – melyeket rogyásig játszottak a rádiók a ’90-es évek végén - mind a Warpigshez köthetőek. A rockcsapat pontosan 20 évvel ezelőtt alakult, és pár évre rá rögtön az ország egyik kedvenc zenekarává vált. Koncertnaptárjuk anno tele volt különleges fellépésekkel is: szinte minden, akkortájt Magyarországon koncertező világsztárral színpadra léptek, többek közt Bon Jovi, a Kiss, a Biohazard és a Type O Negative előtt. Két lemezt adtak ki, ezekről két dalhoz, a már említett Monte Carlóhoz és a Szandálhoz is zseniális klip készült. Utóbbit a most a Metallicával dolgozó Antal Nimród forgatta, aki a Szandál klipötlete alapján készítette minden idők egyik legjobb magyar filmjét, a Kontrollt.

A zenekar a kilencvenes években élte fénykorát. Eszenyi Péter 1999-ben elhagyta a csapatot, s bár még próbálkozott az együttes két énekessel életben maradni, rövid idő alatt véget ért a nagy korszak. Azóta 2-3 koncertre még összeálltak, de már jó ideje nem zenéltek együtt. Most viszont megtörik a csendet, és szeptember 14-én fellépnek a Zöld Pardonban.

– Szeretnénk a koncerten megidézni a kilencvenes évek végének hangulatát, hiszen az akkori időszak egyfajta aranykor volt a rajongóink és a zenekar életében is – fogalmazott Petas, aki jelenleg - ahogy testvére, Gábor, a zenekar dobosa is - Londonban él. – Lesz sok vendégünk, többek között a korszak más jeles zenekaraiból: a Rémemberből és a Publo Hunnyból, valamint a zseniális C.H.I.P énekese, Balázs Bence is színpadra áll velünk ismét. Több lekötött bulink nincs, idén már biztosan nem koncertezünk többet, tehát aki látni szeretne minket, az szeptember 14-én teheti meg.

Warpigs: Szandál

https://www.youtube.com/watch?v=z9fq7motlhw

Az esemény meghívója:

https://www.facebook.com/events/208870732610825/

komment

Címkék: rock koncert hardcore szandál zp zöld pardon zépé eszenyi warpigs szabadtéri szórakozóhely


2013.09.12. 22:33 zpvideo

HétköznaPI CSAlódások először a ZP-ben

Igazi Péntek 13 a Zöld Pardonban! A Red Rock Hungary elcsípte egy villáminterjúra a zenakar énekesét, Megyeri Ferencet!

!!!picsa.jpg

Red Rock: Először a ZP-ben. Milyen érzés bevenni ezt a bástyát is?
Megyeri Ferenc: Örülünk hogy ide is eljutottunk,reméljük az idő se lesz rossz és nem hiúsul meg a buli.

RR: 2009,2010,2011,2012. Minden évben új lemez, hol az idei?
MF: Jövőre tervezzük az új lemezt,a doboscsere és egyebek miatt nem volt időnk,de nem is előírás az évenkénti lemez.

RR: Idei legtutibb élményetek?
MF: Barna és én részt vehettünk Jello Biafra (Dead Kennedys alapítója és énekese - a szerk.) koncertjén,beszélgethettünk és fotózkodhattunk is vele.

RR: Visszatérve a ZP-re, készültök-e valami meglepetéssel?
MF: Elővettünk néhány ősrégi számot is amivel,betiltóinknak és feljelentőinknek szeretnénk kedveskedni.

RR: És végül: mit üzentek a közönségnek?
MF: Amit már 23 éve folyamatosan,hogy NE TÉPKEDJÉK LE A PLAKÁTOKAT MERT AZ AZ UTCA HÍRMONDÓJA!

komment

Címkék: punk hétköznapi csalódások zp zöld pardon zépé megyeri ferenc szabadtéri koncert red rock hungary


2013.09.10. 22:06 zpvideo

Nyárbúcsúztató a Fish!-sel

Őszi országos lemezbemutató turnéja előtt a Zöld Pardonban búcsúztatja el a nyarat a hamarosan új albummal jelentkező Fish! A hard pop csapat ízelítőként már itt, szeptember 12-én is játszani fog pár új dalt a szeptember 22-én megjelenő Konzervzene című anyagáról.

fishcover.jpg

A fesztiválszezon után hosszabb ideig az utolsó nagyszabású koncertjére készül a fővárosban a Fish! A hónap végén új lemezzel jelentkező banda ősszel országos körútra indul, hogy népszerűsítse a Konzervzene címre keresztelt anyagot, de előtte még egy óriási bulival búcsúztatják el a nyarat a Zöld Pardonban szeptember 12-én, csütörtökön 20 órai kezdettel.

- A Konzervzene című, hamarosan megjelenő új anyagunkról három dalt már hallhatott, illetve videoklip formájában is ismerhet már a közönség. Az album 11 számot tartalmaz, és rendhagyó formában lát majd napvilágot, azonban az, hogy pontosan hogyan, az egyelőre maradjon meglepetés. Az új anyagról előzetesen kimásolt, eddig is játszott Gyere ki a rétre, a Minden jó lesz és a Ki van kivel? című dalokhoz a ZP-ben hozzácsapunk még egy új számot, így a lemez eddigi klipes nótái és a kötelező Fish! dalok mellett egy sosem hallott újdonság is felcsendül majd a csütörtöki koncerten. Igazi nyárzáró őrületre számítson az, aki aznap ellátogat a Rákóczi híd budai lábához, ráadásul jó ideig nem is játszunk ezután Budapesten, hiszen ősszel elindul a lemezbemutató turnénk, amivel bejárjuk majd az egész országot – mondta Kovács Krisztián, alias Senior Hal, a zenekar frontembere.

Esemény itt: https://www.facebook.com/events/530473443692302/

komment

Címkék: zp zöld pardon fish! zépé kovács krisztián senior hal konzervzene országos turné


süti beállítások módosítása