HTML

2013.08.18. 22:27 zpvideo

A Vad Fruttik új dalokkal érkezik a Zöld Pardonba

A Vad Fruttik a nagy slágerek mellett több új dalt is előad az őszre várható nagylemezéről augusztus 19-én, hétfőn a budapesti Zöld Pardonban. A koncert a szórakozóhely jótékonysági tanszergyűjtő akciójának idejére esik, ezért arra kérik a rajongókat, hogy idén is vigyenek magukkal iskolaszereket, amelyeket rászoruló családok kapnak meg. 

vadfru.jpg

A hosszú hétvége harmadik napján, vagyis augusztus 19-én, hétfőn este visszatér a Vad Fruttik a budapesti Zöld Pardonba. A zenekar ezúttal is hatalmas bulira készül a 15 éves kultikus szabadtéri szórakozóhelyen, és a nagy slágerek mellett új dalokat is játszik.

- Ősszel jelenik meg az új nagylemezünk, aminek a hangzása eltér a megszokottól. Az összetartó erő az elektronika, és komplexebb zenei struktúrákkal kísérletezünk. El akarunk rugaszkodni a „zsigeri alter” hangulattól, de meg akarjuk tartani a Vad Fruttikra jellemző zenei világot is. Nagyon élvezzük a munkát, de lassan haladunk, mert bizonyos dalokat többször is újrahangszereltünk. Az album előfutáraként februárban jelent meg a három új dalt tartalmazó Pipacs EP, amit ingyen lehet letölteni a honlapunkról. A Zöld Pardonban erről is játszunk számokat, valamint elhangzik a Válaszok nélkül című vadonatúj dalunk is. A koncertet a zenekar védjegyévé vált, szinte színházi fénykoreográfia teszi teljessé, ami mostanra tökéletes harmóniába került a zenével – mondta Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere.   

A Zöld Pardon a tavalyi nagy siker után idén is elindította jótékonysági tanszergyűjtési akcióját. A szórakozóhely és az augusztus 25-ig fellépő művészek arra kérik a rajongókat, hogy a koncertekre vigyenek magukkal új vagy használt, de még jó állapotú iskolaszereket, például iskolatáskát, tolltartót, földgömböt, füzetet, vonalzót, körzőt, számológépet, radírt, tollat, ceruzákat, vízfestéket, zsírkrétát. Az adományokat a kijelölt gyűjtőponton lehet leadni, az akció végén pedig az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el az ajándékokat rászoruló családoknak. A Vad Fruttik egy éve szintén koncertet adott a ZP jótékonysági akciója alatt, és a rajongói már akkor is bebizonyították, hogy nemcsak bulizni, hanem segíteni is szeretnek.

A Vad Fruttik koncertje augusztus 19-én, hétfőn este 20 órakor kezdődik a Zöld Pardonban. Kapunyitás 19 órakor, a belépőjegy 800 forintba kerül.

Vad Fruttik: Válaszok nélkül https://www.youtube.com/watch?v=p20ysHnjN7M

A koncert Facebook meghívója: https://www.facebook.com/events/1402454986640256/

 

komment

Címkék: koncert szórakozóhely vad fruttik szabadtér likó marcell ökumenikus segélyszervezet tanszergyűjtés válaszok nélkül


süti beállítások módosítása