HTML

2013.05.22. 18:04 zpvideo

Szabó Balázs Bandája

Szabó Balázs Bandájának zenéje nehezen kategorizálható, de ha mégis muszáj, olyasmivel próbálkozhatunk, hogy „funky népzene”, „bluesos folk rock”, és „popos világzene”.

szbalazs.jpg
Balázs gyermekkora óta zenél. Édesapja gitározott, szülőfalujában, a népmesei csengésű Tetétlenben pedig mindennapos volt az énekelgetés, a zene és a tánc. Balázs kántor szakra járt Debrecenben, bár tanulmányait nem fejezte be. Első népzenei élményeit lakodalomban szerezte még gyerekkorában, első alkotásai pedig megzenésített – Pilinszky, Radnóti, Ady – versek voltak. Első hivatalos lemezét, a Faludy György Testek vonzásában című albumot egy színészbarátjával készítette el és adta ki 2004-ben. Ezután Kecskemétre került, ahol megismerkedett Kőházi „Fankadeli” Ferivel, akivel megalapították a Suhancos nevű formációt. Két nagysikerű albumot készítettek, a 2007-es „Üzenetrögzítő” és a 2009-es „Jól tévedni ember dolog” címűt, de Balázs időközben „ül.dög.élek” címmel elkészített egy szólólemezt is. 2009-ben a Suhancos feloszlott, és Balázs valóra váltotta egyik gyermekkori álmát: megalapította a saját zenekarát, a Szabó Balázs Bandáját. Hogy milyen zenét játszanak, azt nála talán még senki más nem fogalmazta meg jobban: „Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a funky, a vér, a szív…”

A Szabó Balázs Bandája első inkarnációja (2012 januárjáig a felállás: Szabó Balázs - ének, hegedű, gitár; Szabó János - brácsa, vokál; Rostás Ottó - akusztikus gitár, ének; Inoka Győző - nagybőgő; Szegedi Attila - akusztikus basszusgitár; Fekete Dezső - dobok) két pazar, „kalandosan fúziós” lemezt készített el, a 2010-es „Megcsalogató” címűt és a 2011-es „Átjárók”-at, amelyek egyszerre szóltak a szívnek és a lábnak, a zenekar pedig úgy hódította meg az országot, mint anno Árpád apánkék. A harmadik album elkészítése előtt azonban a hat ember hatféleképpen képzelte el, milyen irányba kellene haladnia a zenekarnak. Balázs végül hosszas vívódás után megvált zenésztársaitól, és 2012 januárjában újraszervezte együttesét. Az új felállásban rendkívül képzett és tehetséges zenészek játszanak, akik főleg a komolyzene, a jazz és a népzene felől érkeztek.

Az új felállás (Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval; Harangozó Sebestyén – gitár, ének; Hock Ernő - basszusgitár, nagybőgő; Ölveti Mátyás – cselló; G. Szabó Hunor – dob, ének) 2012 decemberében a következő nagylemez előfutáraként egy négy számos EP-t jelentetett meg, Közelebb címmel.

2013. 05. 22. 20h

Belépő: 400 Ft.

komment

Címkék: Zöld Pardon Szabó Balázs Bandája Közelebb EP


süti beállítások módosítása