HTML

2013.09.02. 22:18 zpvideo

A ZP-ben mutatja be új dalát a Leander Rising

Igazi zúzással indul az ősz a Zöld Pardonban, ugyanis az utóbbi évek legígéretesebb fiatal metal bandája, a Leander Rising csap a húrok közé kedden este. A csapat éppen új lemezén dolgozik, és a készülő anyagból egy ősbemutatóval egybekötött ízelítőt is adnak szeptember 3-án, este 20 órától.

leanderrising.jpg

A fesztiválszezon után végre újra a fővárosban játszik, ráadásul önálló nagykoncerttel zárja a nyarat a Zöld Pardonban a hazai metal szcéna egyik legnagyobb reménysége, a Leander Rising. A banda története 2010-ben kezdődött - akkor még Köteles Leander szólóprojectjeként - és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a multiinstrumentalista frontember videómegosztóra feltöltött klipjeinek és feldolgozásainak köszönhetően. Nem sokkal később Vörös Attila gitáros csatlakozásával először még duóként, majd végül Takács József ’Jozzy’ gitárossal és Maczák Márk dobossal kiegészülve, - akit azóta Budai Béla váltott a dobok mögött - már igazi zenekarként kezdték el működésüket. A bandának hamar híre ment az országban, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy debütáló koncertjükön és az azt követő miniturnéjukon is teltházak előtt játszottak, a fővárosban pedig a Zöld Pardonban már 1200 ember volt rájuk kíváncsi. Szeptember 3-án, kedden este 20 órától ismét beveszik a ZP színpadát, hogy méltó módon búcsúzzanak el az idei nyártól.

- Már javában készítjük az új albumunkat, ami legkésőbb jövő tavasszal meg is jelenik, új kiadónk, a Hear Hungary Music gondozásában. De addig is ízelítőnek elhozunk róla 2-3 új dalt, az egyik ezek közül a „Félőlény” című szám, amiből a legújabb videoklipünket is forgattuk. Ennek a dalnak egyébként ezen az estén lesz az ősbemutatója, vagyis a Zöld Pardonban játsszuk el először, szeptember 3-án, este 20 órától

Különlegesség, hogy a Leander Rising előzenekara egy külföldi csapat, a punk rockot játszó finn Apulanta lesz.

A koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.

Az esemény meghívója:

https://www.facebook.com/events/433560686758491/?ref=22

komment

Címkék: punk rock metal zp zöld pardon zépé leander leander rising szabadtéri szórakozóhely apulanta


süti beállítások módosítása