HTML

2013.07.30. 22:32 zpvideo

Csak a ZP-ben játszik nyáron Budapesten az Ocho Macho

Igazán pörgősen alakul a szombathelyi banda idei nyara. Nemrég a legendás Buena Vista Social Club előtt léphettek fel szülővárosukban, turnéjuk során bejárják a vidéki nagyvárosokat, de természetesen Budapestet is útba ejtik: július 31-én, szerdán este a Zöld Pardonban adnak egy szokásosan jó hangulatú, igazi „hupogós” koncertet, ahol a készülő lemezükről is eljátszanak majd egy-két dalt. 

 ocho.jpg

Óriási megtiszteltetés érte a közelmúltban az Ocho Macho legénységét. Előzenekarként léphettek fel ugyanis a Buena Vista Social Club előtt, ráadásul hazai pályán, azaz Szombathelyen állhattak színpadra a világhírű együttest megelőzően.

- Már önmagában az is csodálatos érzés volt, hogy kiválasztottak minket és felléphettünk előttük, de azt hiszem, minden zenész nevében mondhatom, hogy az semmihez sem hasonlítható büszkeséggel tölti el az embert, amikor megtudja, hogy a példaképei a színpad széléről kísérik figyelemmel a koncertjét. Merthogy a Buena Vista bizony végignézte a mi műsorunkat! – áradozott Kirchknopf Gergő, a banda énekese.

Nem csoda, hogy ezek után még több pozitív energiával feltöltődve vágott neki a csapat a nyári turnéjának, melynek egyetlen budapesti helyszínéül a Zöld Pardon szolgál majd, július 31-én, szerdán este.

- Idén is nagy hangerővel, jókedvvel, lelkesedéssel és persze egy-két új dallal várunk mindenkit a ZP-be. Ezek majd az őszre tervezett nagylemezünkön fognak megjelenni, amelyre a szabadidőnkben rögzítjük a már összeállt számokat. De addig is egy-két számot már beépítettünk a repertoárunkba, mert amellett, hogy a közönségünknek is kedveskedünk velük, ezzel mi is gyakoroljuk őket, mert a rengeteg koncert mellett leginkább a turnébuszban van lehetőségünk pótolni a kimaradt próbatermi órákat. Azonban a ZP után sincs megállás, hiszen másnap Németország felé vesszük az irányt, úgyhogy aki unatkozik, bátran tartson velünk! – tette hozzá nevetve a frontember.
Ha Németországig nem is, de a Zöld Pardonba mindenképp érdemes ellátogatni július 31-én este, hiszen az Ocho Macho csak ott lép fel a fővárosban a nyár folyamán. Az előzenekar az Anselmo Crew lesz, a koncertek után DJ BALIO open air salsa party-ja várja a közönséget.
A koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül.

Az esemény meghívója:

https://www.facebook.com/events/683788838313506/

komment

Címkék: budapest zp zöld pardon anselmo crew zépé ocho macho salsa party szabadtéri szórakozóhely nyári koncert dj bailo latin est


2013.07.29. 22:27 zpvideo

Zenekaros koncerttel veszi be a Zöld Pardont a Hősök

Igazi hip hop kavalkáddal készül a ZP-be a magyar underground rapszcéna egyik legnépszerűbb formációja, a Hősök. Ehhez segítségül hívják barátaikat, Tkyd-et és a Jambalaya-t, akikkel közösen is színpadra állnak majd július 30-án, kedden este, egy teljes élő zenekar kíséretében.

hosok.jpg

A fiatalok körében napról napra népszerűbb underground hip hop csapat, a Hősök nem először lép fel a Rákóczi híd budai lábánál, ám most jó barátaikkal karöltve készülnek bevenni a Zöld Pardon színpadát július 30-án. Az élő zenekar segítségével színpadra álló banda izgatottan készül a kedd esti ZP-s show-ra.

- Nagyon várjuk már ezt a bulit, mert a tavalyi is hihetetlenül jól sikerült. Ezúttal is olyan előadókat kértünk fel, hogy melegítsék be a közönséget a mi koncertünk előtt, akiket nagyon szeretünk és tisztelünk. Így esett a választásunk Tykd-re, aki egy lírikus próféta, egy underground költő rapper, illetve a Jambalaya duóra, akik az igazi nyers, utcai hip hop műfaj nagymesterei. Természetesen közösen is előadunk majd velük dalokat, azaz featuringelünk majd oda-vissza, tehát óriási hip hop kavalkád, 110%-os Hősök buli várható. A hétköznapra eső dátum pedig reméljük senkinek nem lesz akadály, bízunk benne, hogy a jókedv és nyár összehoz majd mindenkit július 30-án, kedden a Zöld Pardonban – mondta Eckü, a csapat egyik MC-je.

Event:

https://www.facebook.com/events/1393367664211941/

komment

Címkék: underground hősök zp zöld pardon hip hop zépé eckü szabadtéri szórakozóhely


2013.07.28. 22:28 zpvideo

Zenekarral játszik a Freestylers a Zöld Pardonban

A több, mint 15 éve pályán lévő Freestylers teljesen feje tetejére állította a ‘bass music’ műfaját, ott volt a legnagyobb fesztiválokon, a világ legnépszerűbb klubjaiban, július 29-én, hétfőn este 19 órától pedig a Zöld Pardonra mérnek csapást a ‘The Coming Storm’ c. nemrég megjelent albumuk anyagával.

freestylers.jpg

A brit Freestylers tagjai, Aston és Matt a ’90-es évek közepén kezdtek el együtt zenélni, hiszen mindketten nagy rajongói voltak a hip-hop és az elektro beat stílusoknak. A legendás breakbeat kiadó, a Freskanova jelentette meg első két albumukat, 1998-ban pedig a Muzik Magazine az év legjobb zenekarának jelölte  a duót. Emellett az a megtiszteltetés érte őket, hogy részt vehettek Lenny Kravitz ‘American Woman’ turnéján is - a zenész saját maga kérte fel a srácokat, hogy töltsék be az előzenekar szerepét, mert olyan meggyőzőnek találta a produkciójukat. De önállóan is sikert sikerre halmoztak: 1999-ben harmincezres tömegeket mozgattak meg a Glastonbury Fesztiválon, 2005-ben pedig felléptek az MTV Millennium Party-ján is.

A Freestylers karrierjét az úgynevezett ‘urban electronic’ zenei műfajban kezdte, a korai hangzásuk legmeghatározóbb pontjai a ‘B-Boy Stance’, a ‘Ruffneck’ és a ‘Warning’ c. dalaik voltak. Ám ahogy a zenéjük változott, úgy változtak himnuszaik is, mint pl. a ‘Punks’, a ‘Boom Blast’, a ‘Fasten your Seat-belts’, a ‘Painkiller’ vagy a közelmúltban megjelent ‘Cracks’. Az ‘Underground hőseiként’ elkönyvelt fiúk mindemellett mainstream sikereket is elértek a világszerte jól ismert ‘Push Up’ c. slágerükkel, amelyet számos TV reklámban, illetve a Zoolander c. filmben is hallhatott a nagyközönség.

A ZP-t legújabb stúdióalbumuk, a ‘The Coming Storm’ lemezbemutató turnéja során ejtik útba július 29-én, de természetesen a nagy slágerek sem maradhatnak ki a repertoárjukból. A fiúk nem először járnak kis hazánkban, és biztosra vehetjük, hogy fergeteges bulit csapnak majd a Rákóczi híd budai lábánál is, ahová ezúttal teljes, élő zenekari felállással érkeznek. Így ha csak képletesen is, de készüljünk fel a közelgő viharra!

A koncertre a belépő 800 Ft-ba kerül. 

Az esemény meghívója:

https://www.facebook.com/events/445479122226437

komment

Címkék: dj zenekar zp zöld pardon elektronikus zene zépé freestylers the coming storm


2013.07.26. 23:36 zpvideo

Robotrock Summer Rampage - Elektrosok(k) a ZP-ben

A Robotrock Summer Rampage buliját a 19 éves undeground dubstep dj, Dub Personal nyitja 21.00-kor. Őt követi az est névadója: a Robotrock DJ csapata. A fiúk egy budai klubban kezdtek el saját baráti társaságuknak elektronikus zenei rendezvényeket szervezni 2009-ben. Gyorsan híre ment a jó buliknak, ezért egyre többen lettek kíváncsiak rájuk. A kis klubot kinőve egyre nagyobb szórakozóhelyeken kezdtek el játszani a srácok, körbeturnézták az egész országot, szinte az összes hazai fesztiválon hallhatóak és külföldön is egyre gyakrabban csillogtatják tudásukat. Július 27-én a Zöld Pardonban rockolnak az elektronikus zenei univerzum legizgalmasabb trendjeit bemutatva a traptől kezdve, a housen át, a dubstepig egy igen széles skálán mozogva.

robi.jpg

A folytatásban Firedog következik, aki nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is elismert producer. Szombati szettjében a basszus alapú zenékből csemegézgetve dubstep, drumstep, midtempo, drum and bass, glitch, electro és grime trackekkel is találkozhat a nagyérdemű. Az est befejezését pedig az ifjú drum and bass duo Puppetz fogja levezényelni. Mindeközben a kistánctéren a hazai trap színtér legígéretesebb előadói lesznek láthatóak az egyre erősödő It’s A Trap közösség jóvoltából. Az alapító Ackbar (akit Ster néven már jól ismer a publikum) illetve a Ninjabreakz rendezvények guruja Adam Dolph lesznek a zene felelősök.

Itt tudtok csatlakozni:

https://www.facebook.com/events/150499388486786/

komment


2013.07.25. 23:12 zpvideo

Szólóban is bemutatkozik a ZP-ben Sena

Valódi csajdömping várható ezen a héten a Zöld Pardonban, hiszen július 24-én, szerdán a Pásztor Anna vezette Anna & The Barbies, 25-én, csütörtökön Fábián Juli & Zoohacker, 26-án, pénteken este pedig az Irie Maffia-ból ismerős Sena ad szólókoncertet a Rákóczi híd budai lábánál.
 
sena_1.jpg
 
Az Irie Maffia frontasszonya, a ghánai származású Sena Dagadu idén márciusban jelentette meg második szólólemezét, „Lots Of Trees” címmel, amire közel tíz évet kellett várnia mindazoknak, akik az anyazenekar mellett szólóban is kíváncsiak az énekesnő munkásságára. Sena meglehetősen kevés önálló koncertet ad, ezért is különleges ez a július 26-ai, Zöld Pardonos buli.

- Javában zajlik a fesztiválszezon, az Irie Maffiával folyamatosan úton vagyunk, nemcsak itthon, hanem külföldön is, éppen most jöttünk meg Franciaországból. Ebből kifolyólag elég ritkán van rá lehetőség, hogy önállóan is megmutassam magam a nagyközönségnek. Pedig még viszonylag friss az album, nem játszottunk róla sokszor, úgyhogy ez a mostani ZP-s buli egy jó alkalom lesz mindenkinek, aki élőben szeretné hallani az új dalaimat. Főleg, hogy az egész nyár során összesen talán hat bulim lesz így egyedül, a Maffia nélkül, és ezek közül csak egy lesz olyan, ami nem fesztiválkoncert Budapesten, méghozzá július 26-án, pénteken a Zöld Pardonban. – mondta Sena.

A ZP ráadásul egy speciális akcióval is készül a három estén át tartó hölgyuralom apropóján, ugyanis ha valaki a szerdai Anna & The Barbies koncerten vásárol egy kedvezményes, mindhárom csajos estére belépést biztosító bérletet, akkor azt a három koncert együttes áránál jóval olcsóbban, 1200 Ft-ért teheti meg. A Sena koncertre a belépő 400 Ft-ba kerül.

komment

Címkék: zp zöld pardon zépé irie maffia sena sena dagadu lots of trees szóló lemez


2013.07.24. 22:28 zpvideo

Juli meggyógyult és új dalokkal készül Zöld pardonos koncertjükre

Fábián Juli & Zoohacker július 10-ei betegség miatt elmaradt koncertjét csütörtökön pótolja. Kibővült, héttagú zenekari felállással és friss számokkal érkezik a ZP-be Fábián Juli és Zoohacker. A jazzénekesnő és a DJ/producer különleges kettőse megújult élőzenekarával kiegészülve lép majd fel a Rákóczi híd budai hídfőjénél július 25-én, csütörtök este 20 órától.

julika.jpg

Az egyedi stílusú formációt két különböző műfajból érkező zenész, Fábián Juli jazzénekesnő és Palásti Kovács Zoltán producer és DJ, ismertebb nevén Zoohacker alapította 2011-ben. A felvételeken és élőben is teljes zenekarral megszólaló csapat már a debütálása óta folyamatosan jelen van a leghallgatottabb hazai rádiók és a MAHASZ slágerlistáin, játszott a legendás Stereo MC's előzenekaraként, és a 2012-es hazai Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe is bekerült 'Like A Child' című számával, mellyel országos hírnévre tett szert. A zenekar 'Liberation' című dala pedig 2011-ben a Jazzy Jazz Dalverseny 2. helyezettje lett. Természetesen ezek a dalok a csapat Zöld Pardonos koncertjén is elhangzanak majd július 10-én, de Juliék néhány újabb saját szerzeményét is megismerheti majd a közönség.

- Kicsit átalakult és kibővült a zenekar, hiszen immáron heten állunk színpadra minden egyes koncertünkön. A feldolgozások mellett egyre több szerephez jutnak majd a saját dalaink, hiszen a „Girly” című EP-nk dalai mellett egy-két vadonatúj számot is hozunk majd a most készülő nagylemezünkről, aminek megjelenését az év végére tervezzük. Nekem a Zöld Pardon amúgy is fontos szerepet tölt be a szívemben, már a kezdetek óta, amikor még gyékényekre heveredtünk le kicsit megpihenni, egy-egy hajnalba nyúló táncolás után, még a régi helyszínen. De akárhova is költözzön, szabadtéri mivolta és egyedi hangulata miatt minden nyáron a város szíve marad – mondta Fábián Juli.

A jazzt az elektronikus műfajjal házasító, és a kettő keresztezésével egy különleges és minőségi popzenét létrehozó csapat koncertje július 25-én, csütörtök este 20 órától kezdődik. 

https://www.facebook.com/events/511004012288151/

komment

Címkék: jazz eurovízió zp zöld pardon zépé zoohacker elmaradt koncert szabadtéri szórakozóhely fábián jui


2013.07.24. 15:27 zpvideo

Dívák hete a Zöld Pardonban

Ha minden zenében a női éneket keresed, akkor az alábbi lehetőség Neked szól: a szerdai Anna & The Barbies koncerten háromkoncertes bérletet vehetsz erre a hétre 1200 Ft-ért! (A képen láthatod, mely koncertekre érvényes a bérlet.)

divak hete.jpg

Anna and Barbies: https://www.facebook.com/events/179334902242222/

Fábián Juli & Zoohacker : https://www.facebook.com/events/511004012288151/

Sena: https://www.facebook.com/events/532707913463705/

komment

Címkék: zöld pardon sena fábián juli pásztor anna dívák hete


2013.07.23. 22:23 zpvideo

Zúzás és belső csend Anna and the Barbies-módra a Zöld Pardonban

Őrült, energikus rockcirkuszt és visszafogott, akusztikus dalokat is visz az Anna and the Barbies július 24-én, szerdán este a Zöld Pardonba. A Fonogram-díjas zenekar ígérete szerint nyári programjának egyik csúcspontja idén is a kultikus szabadtéri szórakozóhelyen várható.  Az est vendége az Indygo lesz.

anna.jpg

Az ország egyik legizgalmasabb és legnépszerűbb rockzenekara, az Anna and the Barbies július 24-én, szerdán este visszatér az egyik kedvenc helyére, a budapesti Zöld Pardonba.

- A nyári szezon egyik csúcspontja számunkra minden évben a ZP, ezért különös gonddal készülünk rá. A tőlünk megszokott őrült rockcirkusz hangulathoz mindig társul valamilyen vizuális agymenés, mert anélkül nem tudok létezni. Már kitaláltam, hogy milyen ruhában és sminkben lépek majd színpadra, de ez egyelőre maradjon meglepetés. Az viszont biztos, hogy a táncolós, ugrálós számaink mellett egy kis ízelítőt adunk a visszafogottabb énünkből is. Július közepén három napig Ópusztaszeren táboroztunk a rajongóinkkal, jurtában laktunk, élveztük a természet közelségét és a belső csendet. A Woodstock az Ugaron táborban akusztikus koncerteket is adtunk, amelyekből a tervek szerint új lemezt is készítünk. Ezekből az áthangszerelt, újragondolt dalokból is bemutatunk néhányat a Zöld Pardonban – mondta Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője.

A zenekar az Ánem! című lemezével idén elnyerte a Fonogram-díjat „Az év hazai modern pop-rock albuma” kategóriában, aminek nagyon örülnek.

- Húsz éve foglalkozunk zenével, és sokszor misszióként csináltuk ezt az egészet. Nagyon nehéz bevenni a zeneipar várait, néha óriási cölöpökkel kell ostromolni a kapukat, hogy beengedjék az embert. Először 2008-ban a Don’t Fit In című dalnál éreztük, hogy áttörtünk egy falat, aztán jött a Gombóc, a Nyuszika, az Álmatlan, a Négykézláb és idén minden kétség nélkül a Márti dala, ami zenei korlátokat és generációs különbségeket átlépve szólítja meg az embereket. A koncertjeinkre kisgyerekesek, fiatalok és nyugdíjasok is jönnek, együtt buliznak a rockerek és a popperek, ami hatalmas boldogság. Mostanában hihetetlen tömegek kíváncsiak ránk, a Fonogram-díj pedig azt jelzi, hogy most már a szakma is elismeri a munkánkat. Ez olyan nekünk, mint egy léleksimogatás – tette hozzá Pásztor Anna.

A július 24-i Zöld Pardon-koncert vendége az Indygo zenekar lesz, akikkel a Fonogram-gálán barátkoztak össze Annáék. A saját stílusát kocsma popként meghatározó fiatal banda „Az év hazai felfedezettje” kategóriában kapott jelölést a díjra.

Kapunyitás szerdán 18 órakor, az Indygo 19.00-kor, az Anna and the Barbies pedig 20.00-kor lép a Zöld Pardon színpadára. A belépő 600 forint. 

komment

Címkék: zp zöld pardon zépé indygo rock koncert pásztor anna anna and the barbies szabadtéri szórakozóhely


2013.07.22. 22:29 zpvideo

Az Isten Háta mögött a kabaláját is elhozza keddi koncertjére

Kevés zenekar van ma Magyarországon, amiről a rajongók, metálértők, kritikusok és outsiderek egybehangzó véleménye tömören ennyi: zseniális.

Az Isten Háta Mögött ezek közé tartozik. A behatárolhatatlan stílusban, de leginkább metálban utazó négytagú együttes eddigi három lemezével beírta magát a zenetörténetbe. Elszállós pszichedélia, kőkemény zúzások, fantasztikus és költői szövegek, metáldzsessz, gitárdobálás, riff-faragás - az IHM muzsikája minden, csak nem egyhangú.

ihm.jpg

A megalakulásra így emlékeznek:

„Ugyebár megjött 99 nyara, hogy megalakuljon a banda, Csabival és Palival, mint alapító arcokkal. Aztán meg persze közbejött a mosógép-szál, és Lacika, aki egy 15 éves csendes hosszú hajú rocker volt. Arra a kérdésre, hogy játszik-e valami hangszeren, õ a ’dob’ szót mondta. Ilyen egyszerû, csak mindig kérdezni kell. Persze Pali régebben a Fang nevû fisifosiságban játszott együtt az Istivel, aki ott még a gitáros szerepét töltötte be annak ellenére, hogy az IHM-ben már basszerozik. Õ egyébként a már két hónapos bandához csatlakozott, és nagy hirtelenjében le is nyomták az elsõ koncertjüket a Convoy-jal Jászalsószentgyörgy egyik kocsmájában“. Azóta igaziból semmi különös nem történt velük az elmúlt években, koncertek sora, demózgatás, szakítások, esküvõk, 3d-grafika, Liszt Ferenc, Esztergom, 2 gyerek, miskolci albérlet, ilyenek.

Azt a zenekar szégyelli bevallani, hogy 2003 nyarán kezdték el felvenni elsõ albumukat, és ezzel õszre végeztek is, ennek ellenére 2004 januárjában még mindig nem volt kézbe vehetõ a lemez, mely  a "Rosenkreutz kémiai menyegzõje" névre hallgatott. Persze ha ezt úgy-ahogy metafizikailag nézzük, ebben is a zenekar ars poeticáját láthatjuk megnyilvánulni, miszerint: "majd", és ez be is jött, azaz most "már".

2005 őszén megjelent második albumunk is. A cime "A szokásos hátborzongató kora reggeli orditás."

2008: Kényelmetlen lemez.

Mottó 1: „Mindenképpen nem oszlunk fel, azaz semmiképpen feloszlunk!“

Mottó 2: „Szeret a zenekar mindahány arcot a közelében!“

A koncert felvezetését a 2009-ben alakult stoner, grunge és rock műfajában utazó Kabala Baby végzi, akik 19.20-kor már a színpadon lesznek.

További részletek itt:

https://www.facebook.com/events/209017929252138/

Ha nem tudjátok hol is van pontosan az Isten Háta Mögött, pattanjatok fel a ZP bulibuszra a Deák téren és az majd elrepít ide Titeket! A menetrendet és további információt itt találtok: www.zp.hu/busz

komment

Címkék: szórakozóhely zp zöld pardon zépé isten háta mögött rock koncert egyedi péter pálinkás tomi szabadtéri koncert bulibusz


2013.07.21. 20:36 zpvideo

A Žagar és vendége MC Kemon a ZP-ben

Öt év után először jelentkezett friss anyaggal hazánk egyik legnépszerűbb elektronikus/pszichedelikus formációja, a Zagar. A 'LightLeaks' című vadonatúj album külföldön kiváló kritikákat kapott, július 22-én pedig a magyar közönség is ízelítőt kaphat az anyag dalaiból. A zenekar idén már egyszer fellépett a Zöld Pardonban, de a nagy sikerre való tekintettel újra koncerteznek a ZP-ben.

zagar.jpg

Idén áprilisban jelent meg a Zságer Balázs vezette csapat várva várt új lemeze, a 'LightLeaks'. Az albumra nem kevesebb, mint öt évet kellett várnia a banda rajongóinak, de ahogy mondani szokás, a jó munkához idő kell. Ezt beigazolni látszik többek közt az a tény is, hogy nemcsak a magyar, de a külföldi zenei sajtó is rendkívül elismerően nyilatkozik a két hónappal ezelőtt megjelent anyagról. Az együttes természetesen a magyar közönségnek is szeretné megmutatni az elmúlt öt év munkájának gyümölcsét.

- Valóban hosszú ideje nem jöttünk már ki új lemezanyaggal. Már ideje volt a koncertrepertoár frissítésnek is, hogy az új számokat élőben is hallja a közönség. Külföldön elég pozitív kritikával illették az albumot¸ de a magyar közönségnek is szeretnénk bebizonyítani, hogy megérte ennyit várni az új lemezre, amelyről a BBC rádió már két számot, a 'Space Medusát' és az angol MC Mad X-szel közösen készített 'Outsiders'-t is a műsorára tűzött. Ez hihetetlen nagy elismerés számunkra, így ezek biztosan helyet kapnak majd a repertoárban, de természetesen a jól ismert Zagar dalok is felcsendülnek majd szerda este – mondta Zságer Balázs, a csapat névadója és vezetője. Az angol 24/7 magazin ezt írta róluk: 
"A Light Leaks számai olyanok mintha a Daft Punk betrippezve Sigur Róst remixelne..."

A Zöld Pardonos koncertjeiket különösen várják a fiúk, és itt kivételesen még azt se bánják, hogy naplemente előtt kell a színpadra állniuk.

Ezen a nyári estén a grenadai származású MC Kemonnal lépnek a ZP színpadára! MC Kemon már fiatalon megismerkedett a soca és dancehall műfajjal, ami élete részévé vált. 13 éves kora óta él Magyarországon, több zenekarral koncertezett már, DJ-ként és rapperként. Közreműködött Sena First One c. lemezén, valamint a Barabás Lőrinc Eklectric, Irie Maffia, Love Alliance, Gimmeshot nevű formációkban is. Július 22-én a Žagar mellett mutatkozik be.

További információ:

https://www.facebook.com/events/165882450260757/

komment

Címkék: koncert zp zöld pardon zagar zépé outsider space medusa mc kemon szabadtéri szórakozóhely pszichedelikus zene light leaks elekronikus zene


süti beállítások módosítása